2011. február 12., szombat

#19 - Kimonótörténet I.

Most két bejegyzés fog arról szólni, hogyan jutottunk el az egyszerű anyagdaraboktól a kimonóig a történelem során. Eredetileg két részesre terveztem... de rájöttem hogy bőven több lesz ez, két részben esélytelen mindent leírni. Azaz le lehet, csak annyi az információ, hogy semmi nem marad meg belőle az olvasónak.

Szóval most viselettörténet fog következni amolyan áttekintés verzióban.

Saját fordítás! Forrás. Norio Yamanaka: The Book of Kimono


A legelső japán szövetminták még az Asuka-korszakból származnak (552-646). Japán területén az archeológiai kutatások alapján, két, egymástól nagyon különböző neolitikus kultúra alakult ki – eme két kultúra különbségei a fazekas-kultúrában vehetők észre.
A történelem előtti Jōmon korszak néhány ezer évig tartott, az időszámításunk előtti harmadik században ért véget. A Jōmon korszak edényei a zsinórmintáiról híresek, amely minta valószínűleg a kosárfonásból eredeztethető, és fellelhető volt nemcsak az edényeket, de a gyékényszőnyegeken, ruhaneműkön is. Annak ellenére, hogy nemrég Miyagi Prefektúrában találtak textil-leleteket, az ebben az időszakban jellemző öltözködésről vajmi keveset tudunk.
Valószínű, hogy a Jōmon korszak emberei (a férfiak és nők egyaránt) viszonylag szűk, a derékon zsinórral rögzített nadrágot, és rövid felsőruházatot hordtak, melynek ujja cső alakú volt. Ez a felsőruházat nagy valószínűséggel pulóver-szerű volt, V nyakkivágással, és hímzett vagy festett mintával volt díszítve.
Ez az öltözet nem igazán mondható a Japán időjáráshoz ideálisnak, érezhető a hatása a nomád észak-ázsiai törzseknek.
Valahol a neolitikus kor vége felé jelent meg és terjedt el Japánban a rizs termesztése (Yayoi korszak). Ebben a korszakban az edények, használati tárgyak mintázata egyszerűsödött a Jōmon korszakéhoz képest.
Egy korábban vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népcsoport letelepedése, és mezőgazdasági közösséggé alakulása természetesen az öltözködésre is hatással volt. Az öltözködés lengébbé vált, kevésbé szűkké, hogy alkalmas legyen a rizsföldeken való munkához. A korai kínai történelmi feljegyzések egyikében (Wei Chih) az egyik fejezet Wajinden néven említi az japán embereket (magát az országot „Wa”-nak nevezi), s itt bő leírás található az ottani emberek öltözködéséről is: a férfiak varrás nélküli textilt viselnek a testükre tekerve, míg a nők bő szabású, nagy anyagot viselnek, melynek a kar és fej részén lyuk van vágva a karoknak és a fejnek. Nagyon sokan ezt a forrást megbízhatatlannak és hiteltelennek tartják.
A következő korszak a Kofun korszak volt (i.sz.250-538). Ez az időszak azokról a temetkezési építményeiről híres, melyek tulajdonképpen olyan föld-dombok, amelyeket a kőből készült sírkamrák felé emeltek. Ezek közül a leghíresebb Nintoku császár síremléke (Sakai, Ōsaka prefektúra). A sírban vázákat, ékszereket, szobrocskákat, vas és bronz fegyvereket találtak. Ezek a kis szobrocskák (haniwa) nagyon fontosak a kimonó történetében, ugyanis ezek japán embereket ábrázolnak az akkori viseletben.
Mind a nők, mind a férfiak felsőruházata elöl nyitható volt, nyitott ujjakkal. A férfiak általában bő nadrágot, a nők pedig hosszú, rakottszoknya szerű szoknyát (mo) viseltek. A haniwa szobrocskák öltözete erősen emlékeztet a szűkebb, észak-ázsiai nomád törzsek öltözködésére.
Az Asuka periódusban (i.sz.552-646) követeket küldtek Kínába, visszatértükkel került be az országba a Buddhizmus, a Konfucianizmus és számos más eleme is a kínai Sui és T’ang dinasztiának.
Az Asuka periódust követő Nara korszakban (i.sz. 646-794) japán nagyon sok kínai mintát átvett. Például a 710-ben megalapult főváros egy az egyben az akkori kínai főváros, Ch’ang-an mintájára épült. A teljes államigazgatási apparátust kínai mintára alakították ki. Ez azt is magával vonta, hogy kínai mintára az embereket különböző osztályokba sorolták, ennek megfelelően meg voltak a szabályok, hogy a különböző osztályok tagjai hogyan öltözködhettek, milyen színeket, mintákat viselhettek.
Az a férfi, aki ezt az újítást bevezette Shōtoku herceg volt (593-tól 622-ig császári régens). Mélyen buddhista vallású volt, számos templomot építtetett, ezek közül a mi esetünkben legfontosabb, a Hōryū-ji templom, ahol számos textil található az Asuka és Nara periódusból.
Az az öltözék, melyet Shōtoku herceg viselhetett a jobb oldali kis képen látható. Tipikusan kínai stílusú ruha, bő ujjakkal, a test két oldalán nyitott, felálló galléros felsőruházat, és nadrág. A nadrágot egy selyemöv tartotta a helyén.
Az udvarban élő hölgyek ruházata is erősen kínai stílusú volt, rövid felsőruházat és hosszú uszályos szoknyaszerűség (bal oldali kép).
Az átlagember öltözéke hasonló volt a korábbi időszakokhoz. A férfiak bő, kimonószerű, zárt gallérú, szűk ujjú felsőruházatot viseltek. A kimonót selyemövvel kötötték meg a derekukon, ezalatt nadrágot viseltek, hogy könnyebbé tegyék a munkát a rizsföldeken. A nők szintén kimonószerű felsőruházatot viseltek, amit a mai hagyománnyal ellentétben pont fordítva hajtottak (a jobb oldal volt felül). Ez a kimonószerű felsőruházatot rövid alsóruházattal és szoknyával viselték.
I. sz. 794-ben a császári udvar az északi Nara-ban található Heian-kyō-ba költözött („a béke és nyugalom fővárosa”) (a későbbi Kyōto). A Heian-kor korai szakaszában (794-897), az erős és tevékeny császárok (Kammu (781-806), Saga (809-823)) uralma alatt Japán továbbra is ápolta kapcsolatát a kínai T’ang dinasztiával. Majd később, ahogy a császárok uralma hanyatlani kezdett egy megerősödött nemesi család, a Fujiwarák ragadták kezükbe a hatalmat.
I.sz. 894-től megszüntettek mindenféle kapcsolatot Kínával, s a 897-től 1185-ig tartó időszakot késői Heian-kor, vagy Fujiwara periódus néven ismert. Mivel minden kapcsolat megszűnt Kínával, Japán kénytelen volt felfedezni a saját művészetét és kreativitását. Ez az időszakot gyakorlatilag egy öltözködési forradalomként könyvelhetjük el, annyi új stílus, minta és színkombináció alakult ki ekkor.
A Heian-kori udvari élet kétségtelenül a művészet, a szépség iránti rajongás abszolút időszaka volt, vehetjük úgy, hogy gyakorlatilag egyedülállóan az akkori világban.
A férfiak udvari öltözete a sokutai jellemzően hosszú uszállyal is rendelkezett. A ruhaujjak (ōsode) nagyok voltak és hátul teljesen nyitottak. Ez alatt a felsőruházat alatt viseltek egy alsóruházatot is kisebb, rövidebb ujjakkal (kosode).
A különböző hivatalos ünnepségeken, ceremoniális eseményeken
az udvar hölgyei béleletlen kimonókat viseltek egymásra halmozva, kiváló lehetőséget teremtve a színekkel való játékra (minden rétegnek csak a gallérja, a ruhaujjak és a kimonó alsó szegélye látszódott ki). Ez a viselet volt a jūni-hitoe („tizenkét réteg”).
Ez egy általános elnevezés, a rétegek száma változó volt, hétköznapokon 5-7 réteget viseltek egymáson, míg hivatalos eseményekkor akár tizenkét rétegnél jóval több is kerülhetett egymásra. A kimonórétegek alatti alsóruházat a hakama volt. Ebben az időszakban nagyon fontos szerepe volt a hölgyek hajának. A Heian-kori udvarhölgyek haja hosszú, fénylő fekete volt, melyet gondosan ápoltak, rendszeresen mostak. Egy lány igazi ékessége a haja volt.

Az udvari nemesség kevésbé formális öltözéke volt a nōshi. Az ujjak ugyanolyan hosszúak és szélesek voltak, mint a sokutai esetében, viszont a kiegészítők mennyisége és milyensége le volt csökkentve a mozgás megkönnyítése érdekében.



A nemesség vadász-öltözete a kariginu volt. Mivel a vadászat lóháton, íjakkal történt a ruha is ennek megfelelően alakult. A ruhaujjak keskenyebbek voltak, a végükön zsinórra lehetett összehúzni teljesen szorosra. A váll tetején nem volt hozzávarrva a ruhához, ezzel is megkönnyítve, szabadabbá téve a karok mozgását.



A kariginu-nál is rövidebb és kevésbé formálisabb, hétköznapibb viselet volt a suikan. Ezt az alsóbb osztályba tartozók viselték formális eseményeken, megjelenéseken, ez volt az öltözéke azoknak az alsóbb osztálybelieknek, akik a nemeseket szolgálták, illetve a késő Heian-korban a katonák ceremoniális viselete volt.


Az olyan középosztálybeliek, mint például a kereskedők, gyönyörűen megmunkált, mintás, béleletlen kimonót viseltek, széles ruhaujjakkal, míg a köznép tagjai csak egy bizonyos fajta ruhát viselhettek. Férfiaknak álló, jobb oldalon záródó gallérral ellátott suikan és a hakama egy korai verziója volt az általános viselet.




A nők kimonót viseltek, amelyet felkötöttek, hogy rövidebb legyen, és könnyebb legyen benne a mozgás. A társadalmi osztályok legalján helyet foglaló szolgálók öltözéke a lehető legegyszerűbb volt, egy rövid, bő felsőruházat és egy csípő köré tekert anyagból készült szoknya.




A művészeti szempontból fantasztikus Heian-kor a nagy katonai erővel rendelkező családok megerősödésével véget ért. I.sz. 1185-ben a Minamoto család legyőzte riválisát a Raira családot. Míg a császári udvar Kyoto-ban maradt, az ország keleti felén Kamakurát választották a sógunátus központjául, s emiatt hívják a következő kort Kamakura-periódusnak (1185-1333).

(folyt. köv.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...