2011. február 18., péntek

#20 - Kimonótörténet II.

Saját fordítás!
Forrás. Norio Yamanaka: The Book of Kimono

Ez a rész részben kínszenvedés volt, fordítás tekintetében. Nagyon sok változás történt, de nem is ez volt a gondom.
Személy szerint nem szeretem a Heian-kor végétől kezdődő férfi-divatot Japánban.
Szerintem szörnyű. :'D

Viszont a női divat továbbra is meseszép, ez valahogy kompenzálta a férfiak viseletével szemben érzett nemtetszésem. :)


I.sz. 1185-ben a Minamoto család legyőzte riválisát a Raira családot. Míg a császári udvar Kyoto-ban maradt, az ország keleti felén Kamakurát választották a sógunátus központjául, s emiatt hívják a következő kort Kamakura-periódusnak (1185-1333).
A Heian-kori kimonó pompája és anyagpazarlása egyáltalán nem volt praktikus, és illetlennek, ízléstelennek számított a szamuráj osztály tagjainak körében, mind a férfiak, mind a nők esetében. A Kamakura-stílus öltözködésben az egyszerűséget, szerénységet hangsúlyozta.
A mindennapi viselet a harcosok számára a hitatare volt. Ez kinézetét tekintve valószínűleg a földeken dolgozó emberek mindennapi viseletéből alakult ki, s kialakításában fontos volt, hogy ne akadályozza a mozgást. Derék alatt hakama-t viseltek nadrágként, a felsőruházat pedig rövid volt, és a korábbi vadászó öltözékhez hasonlóan igény szerint össze lehetett húzni a bő ruhaujjakat.

Az általános ünnepi viselet a yoroi hitatare volt, kevésbé bő ujjú felsőruházat, rövid nadrággal, lábszárvédővel. Erre fel lehetett ölteni a szamuráj páncélzatot is. A jobb oldali képen egy yoroi hitatare öltözék látható, míg a bal oldali képen egy teljes harci vértet viselő férfi látható (ōyoroi).

A korábban viselt hivalkodó többrétegű kimonóval ellentétben a Kamakura periódusban az hakama felett felsőruházatként rövidebb ruhaujjú alsóruházatot ("fehérneműt"), kosode-t viseltek. A Kosode jelentése „kicsi ruhaujj” – ezek a ruhaujjak jóval kisebbek voltak, mint a korábbi korszakokban, hátul nyitottak voltak, viszont elöl ahol a kézfej kibújik, részben összevarrták a ruhaujjat. Ezt a típusú ruhaujjat látjuk a mai modern kimonókon is.
A szamuráj-kasztba tartozó nők nem mutathatták meg az arcukat nyilvános helyeken, ez illetlennek és szemérmetlennek számított. Ennek érdekében vagy elfátyolozták az arcukat, vagy egy ernyőhöz hasonló kialakítású fejdíszt viseltek (ichime-gasa) – ez tulajdonképpen egy nagyon széles karimájú kalap volt, amiről fátyol lógott le. Hogy megóvják a kimonót, egy a mellkason megkötött selyemöv segítségével rövidítették meg. A selyemövön szalagokkal rögzített amulettek lógtak a biztonságos utazásért.
Évek múltán a Kamakura sógunátus elvesztette a hatalmát a vidéki daimyo-k felett, és 1338-ban az Ashikaga sógunátus központjának Kyoto-t tette meg. A Muromachi periódusból (1338-1568) nagyon jelentős művészeti és építészeti remekek maradtak ránk, illetve ebben az időszakban alakult ki a ma is ismert teaszertartás illetve a színház. Mind a sógunok, mind a daimyok az egész országban nagyon sok időt és energiát fordítottak arra, hogy a művészetekben jártasak és elismertek legyenek, illetve írók, művészek pártfogóiként fejezték ki a művészet iránti rajongásukat.
A szamuráj erkölcsök az öltözködésben is megnyilvánultak; attól való félelmükben, hogy öltözködésük miatt alábecsülik erejüket, a szamurájok igyekeztek minél jobban elkerülni az udvari öltözködés fényűzését. Ez az óvatos magatartás mutatkozik meg a két öltözködés-típusban is (suō illetve daimon), s mindkettőhöz viselték a jellegzetes alakú eboshi fejfedőt. Mind a suō mind a daimon szinte teljesen megegyezik látványra a hitatare-val.
A legfontosabb különbség köztük az textil, amit viseltek. A hitatare selyemből készült, míg a suō és a daimon olcsóbb vászonból, illetve a nyak körül lévő gallér leginkább bőrből készült. A daimon öltözeten található öt darab családi címer (kamon) is: kettő a vállakon elöl, kettő a ruhaujjakon, egy pedig a nyak alatt a ruha hátulján. Ez is mutatja, hogy a daimyo rendszerben mennyire fontos volt a családi háttér. A kamon stílus később már nem csak a daimyo-k körében volt elterjedt, hanem a családi címerek megjelentek a kereskedők, művészek, stb. ruháján is, s ez a szokás máig is látható a tradicionális öltözékeken (így a gésák ünnepi fekete kimonóján is megtalálható a gésaház címere).
A kosode a nőknek vált általános viseletévé, társadalmi osztálytól függetlenül, viszont különleges alkalmakkor a kosode felett viseltek egy hosszú kimonót, ez volt az uchikake.Nyáron ez a köntöst a vállakról lecsúsztatva viselték és megkötötték a derékon, az alja pedig szabadon lógott a földre uszályszerűen. Hosszú hakamával viselve hívják ezt a viseletet koshi-maki stílusnak.
A közemberek ekkoriban kezdtek el doboku-t viselni – ez egy rövid kabát, hasonló a haorihoz. Eredetileg utcai kereskedők viselték, később a Muromachi-kor vége felé általánossá vált a ruha felett viselni a magasabb társadalmi osztályok tagjainak körében.
A Muromachi-kor végén Japánban eluralkodtak a belviszályok. Az 1560-as évektől Oda Nobunaga ragadta kezébe Japán keleti részének kormányzását, halála után pedig utódja, Toyotomi Hideyoshi tovább dolgozott Japán egyesítésén. A korábbi korszakokban elsősorban templomokat építettek szerte az országban, most kastélyok épültek sorban egymás után. Hideyoshi egyik híres kastélya adja a nevet a következő korszakban, mely a Momoyama nevet viseli (1573-1603).
A szamurájok és gazdag földbirtokosok felemelkedése, illetve az államirányításban betöltött szerepének változása miatt a tradíciók és szokások átalakultak; minden megújult, felfrissült, megváltozott. Társadalomban elfoglalt helyétől függetlenül minden nő kosode kimonót viselt, a különbség abban látszott, hogy a gazdag daimyo-k feleségei drágább, gazdagabban díszített kimonót viseltek (viselhettek). Különleges, ünnepélyes alkalmakkor az előkelő nők egy kis pénztárcaszerűséget (hakoseko) viseltek a kimonó két szárnya közé becsúsztatva a mellük felett. (Baloldali színes képen)



Az ekkoriban viselt ünnepélyes kosode kimonók, illetve az uchikake kimonók napjainkban az esküvői kimonók.




A katonáknak, szamurájoknak sokat kellett utazniuk, ezért fontos volt, hogy az öltözék és a páncélzat könnyű és egyszerű legyen. Egy nadrágszerű hakamát viseltek, felsőruházatuk bő ujját pedig össze lehetett húzni, hogy ne akadjanak bele mozgás (pl. harc) közben. Az alsóbb osztályokba tartozó szamurájok csőujjú kimonót, illetve rövid nadrágszerűséget viseltek, s a korábbi szamuráj viselettel ellentétben, csak a felsőtestükön viseltek páncélt.
I.sz. 1603-ban Tokugawa Ieyasu, miután megszerezte a teljes ország feletti hatalmat, megalapította a Tokugawa sógunátust. A székhelye Edo volt – a mai Tokyo. Emiatt hívják az elkövetkező időszakot Edo-korszaknak (1603-1868). Ez a korszak a tökéletes elzárkózás időszaka – kiutasították az országból a spanyol és portugál misszionárusokat, megszüntették a kereskedelmet az angolokkal, csupán néhány német, illetve kínai kereskedő tarthatta meg japán kapcsolatait, s ez a beszűkített kereskedési lehetőség is Nagasaki-ra korlátozódott. Így az országra semmilyen hatással nem lehetett a külföld, a korszak közepe táján pedig virágzott az irodalom és a művészetek. Ekkor alakult ki az ukiyo-e fametszet festészet is.

Az Edo-korszakban a szamurájok beépítették öltözékükbe a Muromachi- és Momoyama-korszakban a közemberek által viselt ujjatlan felsőruházatot, a kataginu-t.Ekkortól kamishimo-nak nevezték, s a kimonó felett viselték hakamával a felsőbb osztályokba tartozó szamurájok, ünnepi öltözékként. Kivételes alkalmakkor a hakama szárai a túlértek a viselőjük lábfején, a földön terült szét a plusz anyag, mintegy uszályszerűen, míg hétköznapi viselés alkalmával felvarrták, hogy csak bokáig érjen. A hakama, kimono, illetve kamishimo ilyen kombinációja később az iskolások viseletévé vált, illetve a férfiak körében általános lett.

Legszembetűnőbben a nők viselete változott. Az Edo-korszakban terjedt el széles körben a kosode viselete, természetesen a Kabuki-színészek, kurtizánok, illetve a szórakoztatóiparban dolgozók terjesztették el a színes, gazdagon mintás kosode kimonók divatját. Ez a stílus kombinációja volt a farmerek által viselt csőujjú kimonónak, és az előkelő nők által viselt kosode-nak. A korai Edo-korszakban még a kimonón volt a hangsúly, s épp azért, hogy semmi se vonja el a figyelmet magáról a kimonóról, széles obi helyett csupán vékony, fonott zsinórt viseltek övként (Nagoya-obi).
Az Edo-korszak közepe táján a hangsúly a kimonóról az obira helyeződött. A kimonókészítők továbbra is fantasztikus mintákat, díszítéseket alkottak a kimonókra, de új
lehetőségeket is kerestek, újdonságokat kutattak, amikkel frissíthetik a divatot. Természetesen ez nem a szamuráj kódexet szigorúan betartó emberek felé irányult, sokkal inkább az utca emberei felé, a szórakoztatásban és természetesen a „divatdiktátorként” is fontos szerepet betöltő színészek, kurtizánok felé. A szamuráj feleségek továbbra is kevéssé díszes, egyszerű kimonót viseltek, az ebbe a kasztba nem tartozó nők kosode kimonója átalakult, az ujjak ismét bővebbé váltak, lazán megkötött, nagy obit viseltek (darari-musubi stílus).
A furisode kimonó jellegzetessége a széles, lengő ruhaujj, ebből adódik a neve is: a gondolkodás lényege az volt, hogy a hosszú, lengő ujjak (furi) figyelemfelkeltőek, lengetésükkel, elegáns mozgásukkal (sode) el lehet rabolni a kiszemelt férfi szívét, megbabonázhatják a lelkét, hogy szerelembe essen, s ehhez még csak illetlenül meg sem kellett közelíteni. Természetesen mondani sem kell, hogy furisode kimonót csak hajadonok viseltek (viselnek).
Később az osztályok közötti határok elmosódtak, a gazdagon díszített kimonó már nem csak az előkelő hölgyek kiváltsága volt, bárki viselhette, aki meg tudta fizetni.

1 megjegyzés:

  1. FÚÚÚÚ ez fantasztikus! =D
    Nagyon köszönöm, ez a cikk, fordítás rengeteget segített, már sokat olvastam mindenféle divatról, a kosztum múzeum honlapot is nézegettem, de folyton összezavarodtam - most végre sok dologról kiderült számomra, hogy micsoda (pl hitatatre, suo és daimon különbségei). Nagyon köszönöm szépen a megosztást, el is mentem a linket a kedvencekhez és megnézem egyéb bejegyzéseidet is. ^^

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...